KÖLNI - EAU DE COLOGNE - 4711

 

Szilárdan tartja magát az a legenda, hogy az újkori európai illatszergyártást az olasz származású, majd II. Henrik révén francia királynévá lett Medici Katalin (1519–1589) honosította meg Franciaországban. Bármily paradox, a francia parfümipar éppen a francia tisztálkodási, vagy inkább „tisztátalansági” szokásoknak köszönhette óriási fejlődését. A francia előkelőségeknél nemigen volt ismert a mosakodás fogalma: gyakrabban használtak sminket, púdert és illatos vizeket szaguk elfedésére, mint szappant.
A legenda szerint Medici Katalin 1533-ban – mint menyasszony – útja során megállt Grasse-ban, és hamarosan ismertette az udvarral, hogyan készítik a parfümöt. Ezt követően Párizsban megnyílt az első üzlet, ahol olasz parfümöket, púdereket és szépségkrémeket árultak, melyek rendkívüli népszerűségnek örvendtek és átütő sikert arattak.

A parfümöt azonban nem Párizsban, hanem Grasse-ben készítették. Grasse az Alpok lábánál fekvő dél-francia városka, eredetileg a bőrfeldolgozás központja volt. A cserző- és színezőanyagokat a provence-i fűszerek szolgáltatták, a bőröket és vegyszereket a közeli Marseille-en keresztül hozták be.
A tímároknak nem csak jó iparosoknak, hanem vegyészeknek és kereskedőknek is kellett lenniük. Az illatosítás mindenre kiterjedő szokása a bőrárukat sem kímélte, sőt: mivel nem tudták hatásosan tisztítani, így a bőröket is erőteljesen illatosították. Különösen nagy művészetnek számított a kesztyűk készítése, díszítése és illatosítása. S itt találkozott a bőr és az illat, olyannyira, hogy Grasse-ban a cserzőműhelyek és a felfejlődő illatszer-manufaktúrák céhhé egyesültek. Grasse mint parfüm-főváros számos előnyös adottsággal rendelkezett: maga Provence áldott fűszernövénykert volt, ahol az Indiából, Perzsiából és az Ibériai-félszigetről importált kultúrnövények – főleg a citrusfélék, de az ibolya, a tubarózsa s a jázmin is – gyönyörűen fejlődtek, levendula pedig nagy mennyiségben vadon termett. Ehhez járult a szorgalmas munka és a technológiai ismeret, mely utóbbit túlnyomórészt Spanyolországból vették át.

Provance-i levendulamező

Giovanni Maria Farina, Kölnben letelepedett olasz bevándorló 1709-ben találta fel a kölnit, mely értelemszerűen Köln városáról kapta nevét. De hiába volt kölni a kölni, a világsiker kezdetét mégiscsak a párizsi terjesztés jelentette. 1741-től itt folytatta a karrierjét Eau de Cologne-ként, vagyis kölnivízként a kezdeti királynővíz (aqua della regina) elnevezés helyett.

A híres 4711 története majdnem egy évszázaddal Farina kölnije után, 1792-ben kezdődött, amikor Wilhelm Mülhens egy kísérletező kedvű szerzetestől nászajándékként megkapta az aqua mirabilis, azaz a csodálatos víz titkos receptjét. Mülhens szilárdan hitt a recept erejében, és hamarosan egy kis üzletet is nyitott a gyártására Kölnben, a Glockengassén. Mivel az illat igencsak hasonlónak bizonyult a Farina-féle illathoz, ezért rövid idő elteltével szintén Eau de Cologne-ként kezdték emlegetni. A 4711 csak jóval később, 1881-ben lett a márka hivatalos neve, amikor Ferdinand Mülhens, az alapító unokája a Glockengassén lévő üzlethelyiségük házszámát kezdte használni a cég névjegyeként. Ez a házszám volt a 4711.

Mülhens bizonyára később sem bánta meg a névválasztást, mert a 4711 hatalmas sikert aratott: többek között Bonaparte Napóleon, Richard Wagner, az orosz cár és a walesi herceg is ezt használta. Napóleon például szó szerint is fogyasztotta a kölnivizet, állítólag kockacukorral szerette a leginkább. Ilyen értelemben a kölni akár a természetes kozmetikumok elődjeként is szerepelhetne – bár valószínűleg hosszú út áll még a bioipar előtt, amíg eljut odáig, hogy a kozmetikumok ismét ehetők legyenek. Ez ma már természetesen a 4711-re sem igaz: az azóta eltelt idő alatt bizonyára jó néhány reformon átesett már és valószínű, hogy az eredeti alapanyagokat néhol szintetikummal helyettesítik, de a 4711 mindvégig megmaradt klasszikus, könnyed, természetes és unisex illatszerként. Illatjegyei között bergamott, citrom, narancs, petitgrain, neroli, rozmaring, rózsa, pézsma és fás jegyek szerepelnek.

A XVIII. század végén mindenekelőtt Franciaországra volt jellemző a luxus, a kifinomult életmód, az udvari kultúra és a fényűzési-tékozlási hajlam is, és mindezzel együtt járt számos rafinált illatszer. Már a nagy francia forradalom (1789) előtt léteztek jól jövedelmező illatszergyárak, ekkor már a parfüm igazán franciának számított – és sokáig, talán még napjainkban is az maradt.

Bár az  illatszerkészítési módszerek finomodtak, alapvetően az ismert desztillációs eljárásokat – alkoholban és zsírban történő sajtolást és extrakciót – használták, és nagy előrelépést jelentett az illó oldószerekkel történő extrakció. Kiderült, hogy bizonyos virágok, mint a jázmin és a tubarózsa, nem adnak éteres olajokat a gőzdesztilláció során. Az enfleurage (zsiradék-illatosítás), a Grasse-ben tökéletesített, zsiradékban történő kivonás viszont rengeteg kézi munka ráfordítást igényelt. A fejlődő vegyészet a petroléterrel az első illó oldószert szolgáltatta az éteres virágolajok előállításához.

Grasse

Mialatt Grasse-ben azon fáradoztak, hogy növeljék a természetes illatszerek termelését és finomítsák összetételüket, addig a modern parfüm úttörői német laboratóriumokban szorgoskodtak. Eredetileg nem parfümök előállítása volt a céljuk, hanem a természetes illat- és ízkomponensek összetételének kutatása, a fontos alkotóelemek szintetizálása, valamint mesterséges illatszerek előállítása. Ez utóbbiak olyan anyagok, amelyeknek nincs megfelelőjük a természetben és segítségükkel teljesen új illatok állíthatók elő. Habár eleinte nagy ellenállás mutatkozott  a szintetikus  illatszerekkel  szemben,  diadalútjuk  mégis  megállíthatatlan  volt.  A legtöbb nő érdeklődéssel fogadta az új, izgalmas illatokat: nem akartak többé virágoskert vagy keleti háremhölgy illatával pompázni.
A XIX.század elejére a túlzott illatosítási divathóbort lecsendesült. Ez időtől az illatszerek és kozmetikumok inkább a diszkrét szépítkezés eszközei.  

A parfümök története nem fejeződik be napjainkban, korról korra változik, mindig megújuló, különleges, csodaszép és varázslatos terméke az emberi civilizációnak.