Az első próba után nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz majd viselni. Christopher Chong ismét csodásat alkotott, úgy játszik az illatjegyekkel, mint a hegedűsök a húrokkal, engem mindenesetre teljesen lenyűgőz, ahogy mesélni tud az aromák nyelvén.  Persze nem hagyhatom említés nélkül két segítője,  Dorothee Piot és Karine Vinchon-Spenher nevét sem. A parfüm erdei sétára repíti a viselőjét, a kezdeti zöld virágos, frissebb illat szép lassan melegedik, púderes, virágos, földes illatba változik. Markánsan, határozottan indul, aztán párás, szinte fojtó zöld illatra vált és amikor már éppen sok lenne belőle, akkor játékosan könnyedebb lesz, kissé savanykás, bogyós jegyeit is megmutatja és így megy ez, hol egy virágbokor mellett megyünk el, hol nedves páfrányokban gázolunk. Meglehetősen tartós, 10-12 óra múlva még mindig határozottan érezni, bár addigra a nap lenyugszik és már csak egy nemes, kicsit bőrös, kicsit füstös pacsulis alap marad belőle. Egy darabig keresgettem, hogy hol éreztem én ezt, mi az, amitől ennyire rajongok érte, aztán rájöttem: van a történetnek egy olyan része, amelyikben előjön minden idők legjobb tusfürdőjének, a Molton Brown Temple Tree tusolójának illata. Mit is adhatnék, ha nem ötöst?