Parfüm GPT

Baldini csak állt, és kibámult az éjszakába. Jobb kezében a gyertyát fogta, a balban a zsebkendőt, mintha orrvérzéstől tartana, és már csak félelmet érzett. Gyorsan bereteszelte az ajtót. Aztán elvette a védelmet nyújtó kendőt az orra elől, és visszatért a műhelybe.

Az illat olyan mennyei volt, hogy Baldininak könny szökött a szemébe. Nem kellett próbát tennie, csak állt és lélegzett a keverőüveg előtt, az asztalnál. A parfüm csodás volt. Az „Ámor és Psziché”-hez hasonlítva olyan, mint egy szimfonikus zenekar egy magányos hegedű nyekergéséhez képest. És még több is. Baldini lehunyta a szemét, és a legfenségesebb emlékek tolultak fel benne.

Látta önmagát fiatal emberként este a nápolyi kertekben; látta magát egy fekete hajú asszony karjaiban, és látta egy csokor rózsa sziluettjét az ablakpárkányon, hűs esti szellőtől körüllegyezgetve; hallotta a felriasztott madarak énekét és egy távoli kikötői kocsma zaját. Valaki azt suttogta a fülébe: szeretlek, s ő érezte, hogy a gyönyörtől égnek mered karján a szőr: – most! most! ebben a pillanatban! Felnyitotta a szemét, és felnyögött a gyönyörtől.

Ez a parfüm nem olyan parfüm volt, mint amilyeneket eddig ismert. Ez nem szagosításra szolgált, nem toalettcikk volt, hanem valami újszerű dolog. Ez egy egész világot teremtett önmagából, varázslatos, gazdag világot, amiben az ember elfelejti a hétköznapok nyűgét, és olyan jónak, olyan szabadnak, olyan nagyszerűnek érzi magát…

Patrick Süskind | A PARFÜM